Amióta egyre többet thetázom másokkal, észre vettem, hogy van egy alapvető problémánk. Sérült, vagy nincs is önbecsülésünk. Az önbecsülésünk hiánya pedig annak a megnyilvánulása, hogy nem szeretjük magunkat.
Mikor a világra jöttünk, csecsemőként tökéletesek voltunk. Szabadon kimutattuk az érzelmeinket, gondolatainkat. Nem akartunk/tudtunk megfelelni az elvárásoknak. Sírtunk, ha valami nem tetszett és szívből nevettünk ha jól éreztük magunkat. Ugyanakkor egy kisbaba belehal, ha nem kap elegendő szeretetet. Amikor pedig felnövünk megtanulunk szeretet nélkül is élni. Megtanuljuk mit szabad, mit nem, mik az elvárások, hogyan kell viselkednünk, milyen érzelmeket mutathatunk ki. Megszidtak, büntettek, ha valamit nem az elvárások szerint teljesítettünk. Gyerekkorunkban a körülöttünk élő felnőttek viselkedéséből tanultuk meg miként viszonyuljunk önmagunkhoz és az élethez. Ezzel együtt sajnos megtapasztaltuk milyen is a neheztelés, rosszallás, bűntudat és félelem. Ezek azok a negatív tapasztalatok amik gátat szabnak nekünk a jelenünkben is. Amik miatt most nem bízunk képességeinkben, és nem szeretjük magunkat.
Van egy nagyon egyszerű módszer, ami segít megmutatni, hogyan is viszonyulunk önmagunkhoz. Ez a 'tükör' gyakorlat. (by.: Louise L. Hay).
A tükör előtt állva, saját szemünkbe nézve mondjuk ki, hogy: "Szeretlek, és elfogadlak olyannak amilyen vagy!" A tapasztalataim szerint, ez elsőre nem mindig olyan egyszerű. De, ha már felismertük, hogy nem hiszünk magunkban eléggé, a múlt sérelmei miatt, az már fél siker. Minden nap mondjuk el a tükör előtt a mondókát. Érezzük, hogy milyen az amikor szeretjük, elfogadjuk és hiszünk magunkban. Ne feledjük, hogy a múlton nem változtathatunk, de módosíthatunk a róla alkotott képünkön. Hiszen a múltnak már nincs hatalma felettünk, a hatalom lényege pedig a mostban rejlik!
Önmagunk szeretete csodákat művelhet az életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése